Üdvözöllek

Zsuzsanna vagyok és közel 25 éve járom a világot. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a munkám egyben a hobbim is. Több, mint 60 országban jártam és 15 éve szervezek személyre szabott utazásokat. 

Történetem

Mint ahogyan sokan mások én is utazási irodákkal utaztam először. A családunknak nem lett volna ideje a szervezésre, illetve nem beszéltünk nyelveket, így ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak.

Azonban ez nem mindenkinek megfelelő. Emlékszem, ahogy a csoportos utakon sok esetben, már csak vonszoltuk magunkat előre a nagy hajtás miatt és sajnos soha nem sikerült kiszorítani, hogy ott töltsük a legtöbb időt, ahol szerettük volna. Persze ez nem is róható fel nekik, hiszen képtelenség lenne mindenkinek megfelelni, egyszerre mindenki igényeihez alkalmazkodni egy minta tervvel. 

Sose felejtem el amikor a csodálatos barcelonai La Sagrada Familia előtt 5 perc állt rendelkezésünkre, hogy megnézzük a katedrálist. Persze szuper történet lett belőle, hiszen azóta is azon nevetünk, hogy ennyi ideig tartott amíg átjutottunk a zebrán a túloldalra, majd vissza a buszhoz. Hozzá kell tennem azért ezek után egy football stadionra (ami nem a Barcelona stadion volt) 2,5 órát is kaptunk, amivel még football rajongó utitársaink sem tudtak mit kezdeni. 

Talán ez volt az a pont, ahol eldöntöttem, hogy önállósodom. Hiszen a teljes élményt agyon tudja csapni, ha nem úgy osztom be az időm, ahogyan szeretném.  

Küldetésem

Célom, hogy az utazás nyújtotta örömöt minél többen átélhessék. Szeretném, ha azok számára is elérhetővé válna, akik tapasztalat, idő, vagy nyelvtudás híján nem mernek belevágni, illetve már letettek az utazás gondolatáról.

Egy-egy út hihetetlen élményekkel gazdagít bennünket, hiszen mindenképpen kiránt a komfort zónánkból és a szürke hétköznapokból. Képzeld el mindezt úgy, hogy valaki fogja a kezed és segít áthidalni azokat a problémákat, stresszes helyzeteket, amik miatt egyébként inkább otthon maradnál, vagy lemondanál az önállóságról és  csoportosan utaznál.

Az arany középutat kínálom neked. Egyéni utazás az igényeidnek megfelelően, közel nulla ráfordított energiával a részedről.

Itt vagyok, hogy végig kísérjelek ezen az úton! 

Keress bátran és egyeztessünk időpontot egy konzultációra,

Vedd fel a kapcsolatot